Még mindig a balkáni útvonalon érkezik a legtöbb menedékkérő Ausztriába

külföld

Az osztrák belügyminisztérium közzétette a legújabb migrációs adatait, amelyekből kiderült, hogy még mindig érkeznek emberek a lezártnak mondott balkáni útvonalon keresztül. Ahogy itthon a magyar kormány, úgy Ausztriában Sebastian Kurz külügyminiszter is a saját sikerének tartja a balkáni útvonal lezárását.

Sebastian Kurz külügyminiszter
Fotó: ROBERT ATANASOVSKI/AFP

Azonban a migránsok többsége továbbra is a Szlovéniával határos Stájerország felől érkezik. A rendőrség szóvivője a Standardnak azt mondta, hogy gyalog vagy az embercsempészek autójával jönnek, a többségük Afganisztánból indult el.

Az osztrák belügyminisztérium adatai szerint 2017 első felében 16 ezer ember fogtak el, akik közül 12 ezren kértek menedékjogot. Igaz, ez már csak a harmada a 2015-ös adatoknak. Többségük a balkáni útvonalat használta, a sok vitát kiváltó Brenner-hágón keresztül az első félévben négyezeren érkeztek.

Az idei számokat látva Sebastian Kurz is elismerte a Standardnak, hogy természetesen nem lehet teljesen lezárni a balkáni útvonalat, de úgy értékeli, hogy a „nagy rohamot” már sikerült megállítani.