A police.hu honlapján jelent meg a közlemény, ami szerint a rendőrök elfogták B. Róbertet, aki korábban bántalmazott egy nőt a Kálvin téri aluljáróban.
Szemtanúk beszámolása szerint még májusban egy Kálvin téri aluljáróban található pizzériában a pincér véletlenül angolul szólított meg egy magyar férfit, aki ezen annyira felháborodott, hogy ordibálni kezdett vele, többek között mocskos migránsnak nevezve őt.
Ezt látva lépett oda egy járókelő fiatal nő, hogy ne veszekedjenek, mire a gyalázni kezdte a férfi, majd megütötte őt.
Erről mondta azt Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, hogy nyavalyás provokációnak tartja az egész ügyet.
A rendőrség közleménye úgy fogalmaz, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az 59 éves budapesti B. Róbert 2017. május 11-én 12 óra 45 perc körül a IX. kerületben, a Kálvin téri aluljáróban, az egyik gyorsbüfénél szóváltásba keveredett az eladóval és egy járókelő nővel. A férfi a nőt többször bántalmazta, majd elhagyta a helyszínt. A rendőrség az esettel összefüggésben felhívást tett közzé.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányságára állampolgári bejelentés érkezett 2017. augusztus 10-én, hogy a felhívásban szereplő férfi jelenleg egy ferencvárosi üzletben tartózkodik.
A bejelentést követően a rendőrök még aznap 19 órakor Budapesten a IX., Lónyay utcában elfogták B. Róbertet, akit a kerületi rendőrkapitányságra előállították. A férfit a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – garázdaság vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A rendőrök kezdeményezik az 59 éves férfi bíróság elé állítását.
Egy fiatal nő megkérte a támadót, hogy ne beszéljen így, a támadó őt úgy arcon vágta, hogy lerepült a szemüvege.
Csak erős idegzetűeknek: a két lábon járó Fidesz úgy megfejtette, hogy itt nem is Orbán, hanem Soros irányít MINDENT, hogy azt tanítani kellene (már ha lenne igény felsőoktatásra). A provokátorozás lett az új fideszes levegővétel.