Giró-Szász András visszavonult, ismét eladta a cégét

politika

Ismét eladta az elemző és tanácsadó cégét, a Strategopolis Kft.-t Gíró-Szász András, tudta meg a Magyar Nemzet. Emlékezetes: 2014-ben, mikor kinevezték a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkárává, már eladta egyszer tulajdonrészét Gíró-Szász, amit aztán 2015 októberi távozása után ismét a nevére vett. A kormányzati több százmilliós megrendelésekkel kitömött céget Mechler Márk ügyvéd vette meg, akinek irodája dolgozik a Földművelésügyi Minisztériumnak, illetve tagja annak a konzorciumnak, ami közel ötmilliárd forintért kapott megbízást az állami tulajdonú Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft.-től. 

Gíró-Száz az eladás okait nem árulta el a Magyar Nemzetnek, de nem tagadta egyértelműen, hogy ismét kormányzati szerepvállalás áll a tranzakció mögött. Visszavonult, mondta, majd hozzátette, hogy jövőbeli terveiről sem szeretne beszélni, ugyanis ma már nem számít közszereplőnek.