Vas és Zala megyében közel 3500 háztartásban továbbra sincs áram, mert a csütörtök esti viharban megsérült villanyvezetékek és oszlopok javítása szombatra húzódott.
Az E.ON szóvivője szerint Győr-Moson-Sopronban az éjszaka mindenhol megszűnt az áramkimaradás. Hozzátette, hogy Vas megyében 2428, Zalában pedig 1081 fogyasztónál nincs áram.
A szolgáltató továbbra is teljes létszámban, az ország más régióiból átcsoportosított szakemberekkel és alvállalkozók bevonásával dolgozik a helyreállításon. Először a középfeszültségű hálózatot javítják, és utána következik a kisfeszültségű hálózat egy vagy néhány fogyasztási helyet érintő hibáinak megszüntetése.
A munkát továbbra is nehezíti, hogy egy-egy hálózatszakaszon - főként az erdőkben - gyakran három-négy ponton is elszakították vagy megrongálták a villamos hálózatot a kidőlő fák. Csütörtök este a régióban még 120 ezer fogyasztónál nem volt áram. (MTI)