„Először is, ne kritizáljuk az Andorrában pályára lépett összes fiatal játékost. Ne mondjuk, hogy nem képviselnek minőséget. Én nem kommunikáltam látványosan a sajtóban, hogy milyen sok sérültünk van, mert nem akartam azt az érzetet kelteni a fiatalokban, hogy csak azért kaptak meghívót, mert a többiek sérültek” -emlékezett vissza a magyar válogatott történelmi vereségére Bernd Storck a Magyar Időknek adott interjújában. Elmondta, hogy labdavesztés után a csapatnak sokkal egységesebbnek kellene lennie és a védekezés is lehetne koncentráltabb.
Arra a kérdésre, hogy meglepődött-e azon, hogy mégsem váltották le a vereség után, azt mondta: „A közös célunkon az andorrai vereség sem változtatott, továbbra is a magyar futball fejlesztéséért dolgozunk”.
A válogatott szövetségi kapitánya elmondta azt is, hogy Csányi Sándor és az MLSZ elnöksége továbbra is bízik benne, amit nagyon köszön nekik. Storck szerint „nem lenne jó, ha egy rosszul sikerült meccs miatt mindent eldobnánk, amit eddig felépítettünk”.
A magyar válogatott legközelebb augusztus 31-én játszik vb-selejtezőt Lettország ellen.