Múlt hét elején járta be a világsajtót a történet, hogy egy torontói rendőr, Niran Jeyanesan letartóztatás helyett inkább kifizette a bolti tolvajnak az ing és a nyakkendő árát, hogy eljusson az állásinterjúra.
Most hétvégére derült ki, hogy a 18 éves fiatal megkapta az állást, és a jövő héten munkába is állhat. A fejleményekre úgy derült fény, hogy a fiatal megkereste a rendőrt, és elmondta neki, hogy viselte az inget és a nyakkendőt, végül pedig ki is választották. Jeyanesan nagyon boldognak nevezte magát, amiért jó véget ért a történet.
A rendőr eredetileg intézkedni érkezett amúgy a bevásárlóközpontba, de aztán nagyon megérintette a 18 éves férfi vallomása, aki elmondta, hogy nehezen boldoguknak az életben, és csak segíteni akarna a családján, mert apja megbetegedett, és nincs aki eltartsa őket, de az állásinterjúhoz rendes ruhákra volt szüksége.
Jeyanesan arra jutott, hogy a férfi egy komoly hibát követett el, és segíteni akart rajta. Korábban a BBC-nek nyilatkozva elárulta azt is, hogy őrmestere, Paul Bois megdicsérte a döntéséért. A 18 éves fiatal letartóztatása senkinek nem állt volna érdekében, a rendőrségnek pedig pont az a dolga, hogy pozitív változásokat indítsanak be a közösség és az emberek életében. (BBC)