Tök utolsó a Felcsút az NB1-ben, Pintér Attila szerint sorozatban kívülről nyúlnak bele a meccseikbe

sport

A Felcsút egyelőre utolsó helyen áll az NB1-ben. Hiába vásárolták össze a fél magyar bajnokságot, végleg kiszorítva a saját nevelésű akadémistákat a keretből (amire hivatkozva áramlik ugye oda a rengeteg TAO-pénz amúgy), Pintér Attila csapatának egyelőre nem sikerült rendesen elindítania a szezont. 

Forrás

Szombaton 2-2-t játszottak a DVTK otthonában. A meccsen összejött az a bravúr is, hogy a Felcsút a második félidőben már saját nevelésű játékosok nélkül játszott, miután Pintér a félidőben lecserélte Spandler Csabát. Érdekesség, hogy az ellenfél Diósgyőrnél játszott két felcsúti akadémista is, akik nem kellettek a klubjuknak, de a DVTK-ba befértek. Makrai Gábor gólt is lőtt a meccsen a Felcsútnak. 

A meccs utáni értékelésében Pintér Pinyő Attila önkritikusan mérve fel a helyzetet, ismét a játékvezetőket hibáztatta.

„Nem fogom nem elmondani, én úgy gondolom, ma is nem kaptunk meg egy százszázalékos tizenegyest. Amit... ugyanez az alapvonali játékvezető a Videoton ellen, meg kell nézni, hogy az milyen volt, és ez milyen, rászólt a játékvezető fülére. Most azt gondolom, ez elmaradt. És ez most már az ötödik mérkőzés, ahol azt gondolom, keményen belenyúlnak a mérkőzéseinkbe.”

Forrás

A helyzet még így is jobb, mint egy hete, amikor Pintér a bírók mellett arra fogta a csapata gyenge szereplését, hogy nem játszhat több légiós a Puskás Akadémiában