Mostanra állt helyre mindenhol az áramszolgáltatás a csütörtöki vihar után

baleset

Az E.ON szóvivője, Varga Ivett közölte az MTI-vel, hogy hétfő estére az Őrségben is helyere állították az áramszolgáltatást. Bár mostanra mindenhol van villany, a csütörtök éjszakai vihar okozta károk kijavítása a következő napokban is folytatódik. A Nyugat-Dunántúlon összesen 120 ezer fogyasztónál volt áramszünet az ítéletidő után. A szóvivő szerint összesen kétezer ponton sérült a villamos hálózat, leszakadó ágak, fák dőltek a vezetékekre, oszlopok fordultak ki a helyükről. A cég szakembereinek száz kidőlt villanyoszlopot kellett felállítaniuk, 20 kilométernyi vezetéket kellett újra felépíteni.

Tűzoltók próbálják szabaddá tenni a 47-es főutat.
Fotó: Rosta Tibor/MTI/MTVA

Az E.ON hálózatában az Őrségben okozta a legnagyobb kárt a vihar, Bajánsenyén a falu villamos hálózatának kétharmadát megsemmisítette. (MTI)