Vona Gábor soha nem tartotta a Jobbikot cigányellenes, antiszemita, rasszista pártnak

POLITIKA

Terjedelmes interjút adott a Jobbik elnöke az atv.hu-nak, sok témáról esik szó benne, Simicska Lajostól kezdve Orbán Viktoron át a cigányság helyzetéig. 

Egy ponton az atv.hu újságírója áttér arra a témára, hogy azért a Jobbik körül hemzsegnek a nehezen vállalható figurák, például a Simon Perez bábuját égető Orosz Mihály Zoltán személyében, akivel Vona is többször találkozott. 

Erre Vona azt válaszolja: 

„Változott a Jobbik, kár volna tagadni. Ha valaki nem változik az élete során, akkor az biológiai értelemben meghalt, de szerintem politikailag is. A változás a politikában szerintem nem szégyen vagy nem valami üldözendő dolog. A Jobbik egy fejlődési folyamaton ment át, egy rétegpártból néppárttá vált. És ennek - lehet, hogy ez szerénytelenül hangzik -, de ennek én voltam a motorja. Mert a párt vezetőjeként én találkoztam először azokkal az élményekkel, ingerekkel, érzésekkel, tapasztalattal, ami arra sarkallt, hogy a Jobbiknak meg kell változnia. Ez volt egy nagyon plasztikus mondatba sűrítve: „elvettem a lelkét".”

A téma ezután a cigányságra és a zsidóságra, illetve a Jobbik viszonyára terelődik, és ekkor Vona ledobja a bombát: 

„Ami pedig a cigányságot és zsidóságot illeti, én soha sem tartottam a Jobbikot cigányellenes, antiszemita, rasszista pártnak. Akkor sem, amikor sokan ezzel vádoltak bennünket. Az tény, hogy volt néhány rossz mondat és félrecsúszott folyamat. De mi problémákat vetettünk fel, a szándékunk akkor is építő volt.”

Majd hozzátette, hogy akit ezzel akár ő, akár más a pártjából mégis megbántott, attól hajlandó bocsánatot kérni. Még ha tőle a sok hazudozás, lejáratás miatt nem is fog soha senki. 

Az atv.hu újságírója próbálkozik felemlegetni még eseteket, például a holokamuzást, az izraeli-magyar parlamenti képviselők listázása, a Duna parti zsidó vascipők esetét, mire Vona elmondta: 

„Én a jelenre és a jövőre koncentrálok, és hála Istennek, ma már senki nem tartja a Jobbikot rasszista, antiszemita pártnak.”

Ez a beszélgetés nagyjából ebben a mederben aztán még hosszan folytatódik tovább