A Fiat Chrysler Automobiles csatlakozik ahhoz a német BMW vezette konzorciumhoz, aminek célja egy teljesen önvezető autó kifejlesztése 2021-ig. Ez nagyban növelte a konzorcium esélyeit arra, hogy jó pozíciókat szerezzen az önvezető autók piacán.
Rengeteg autógyártó kísérletezik hasonlóval, azonban a BMW és az Intel által alapított konzorcium volt az első, ami kifejezetten kérte a többi autógyártót, hogy ha akar, csatlakozzon a hozzájuk a fejlesztésben. Ezen felbuzdulva a Delphi nevű brit autóalkatrészgyár néhány hónappal ezelőtt csatlakozott is.
A Fiat Chrysler Automobiles vezetői többször is hangoztatták, hogy az autógyáraknak szerintük együtt kellene működniük az új technológiák kifejlesztésében, mert csak így lehet lejjebb szorítani a brutális fejlesztési költségeket. Éppen ezért a Fiat Chrysler volt az első azok között is, akik a Google önvezetőautós projektcégével szövetkeztek.
A Fiat Chrysler bevételeinek nagyobb részét az észak-amerikai piacról szerzi, és sokkal inkább otthon van ott, mint a német BMW. A cégek szerint ez is segíthet majd az együttműködés gyümölcsözővé tételében. (Financial Times)