Május 15-én délután háromkor két gépjármű, egy fehér Mercedes és Citroën összeütközött, aminek következtében a Citroën közeli buszmegállóba csapódott. Egy 23 éves budapesti férfi a helyszínen, egy 37 éves férfi a kórházban meghalt, mindketten a Citroënben ültek. Többen könnyebben megsérültek. A fél órával a baleset előtt vásárolt fehér Mercedes sofőrje, M. Richárd jogosítványát már sokkal korábban elvették, mint ahogy a baleset bekövetkezett volna.
Mindezek ellenére M. Richárd egészen egészen idáig szabadon járta Budapest utcáit kabriójával annak ellenére, hogy igazságügyi szakvélemény is született a Dózsa György úti baleset ügyében. Azonban ma délután, augusztus 19-én szombaton 15 óra 50 perckor a rendőrség előállította és őrizetbe vette, írja honlapján a rendőrség.
Halált okozó közúti baleset okozásával gyanúsítják, amit személyi és tárgyi bizonyítékokra, valamint szakértői véleményekre alapoznak.
A május 15-én történt balesetben ketten meghaltak, és többen megsérültek. M. Richárd ellen idén év elején titkos nyomozás folyt.
A Dózsa György úti két halálos áldozattal járó baleset résztvevője egy Mercedes AMG S63-ra váltott.
Az ügyben még mindig nem hallgattak ki senkit gyanúsítottként.