200 Tescóban sztrájkolnának béremelésért

gazdaság

Közösen nyújtják be a mai napon bér- és létszámemelési követeléseit a Tesco dolgozóit képviselő két szakszervezet, írja a Népszava. A cégnek egy hete lesz megegyezni a munkavállalókkal, ha ez nem sikerül 200 üzletben mintegy 16500 dolgozó sztrájkolhat a béremelést. A lap szerint a legvalószínűbb az, hogy szeptember egyik hétvégéjén zárva maradnak a boltok országszerte. 

A Tesco a nála dolgozó 11 ezer szakmunkás-kategóriába eső munkavállalónak bruttó 11 ezer forintos, míg a közép és felső vezetőknek bruttó 17 ezer forintos emelést ajánlott. A cég szerint az összeget csak úgy tudnák kigazdálkodni, hogy az emeléssel egy időben leépítést hajtana végre. Ezt a szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják.