M. Richárd megszólalt, és őszintén bánja, hogy ilyen tragikus balesetet okozott

bűnügy

Őszintén bánom, hogy ilyen tragikus baleset okoztam – írta a pestisracok.hu nevű fideszes blognak M. Richárd.

Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

A Dózsa György úti halálos balesetet okozó, érdekes múltú és jelenű férfi azt állítja, hogy gyanúsítotti kihallgatásán elismerte büntetőjogi felelősségét, továbbá "a baleset sérültjei és az elhunytak hozzátartozói részére illő módon és megfelelő mértékben" kártérítést kíván fizetni.

"Felelősségemet nem kívánom másra hárítani, de",

folytatja levelét M. Richárd, szerinte a másik autó vezetője is hibás volt a Dózsa György úti ütközés idején. A Citroen ugyanis az általa idézett műszaki szakértői vélemény szerint szabálytalanul kanyarodott elé, és a hátsó utas biztonsági öve nem volt bekötve.

"A cselekmény előtt 24-72 órával kokaint fogyasztottam",

ismeri el M. Richárd, majd idézi az igazságügyi szakértői véleményt, ami szerint a baleset idején már kiürült testéből a szer.

Összeroncsolódott autók egy buszmegállóban a fővárosi Dózsa György út és Kassák Lajos utca kereszteződésében május 15-én. Egy ember meghalt, kettő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A balesetben összesen hatan sérültek meg, az egyik roncsból két embert kellett kivágniuk a tűzoltóknak.
Fotó: Mihádák Zoltán/MTI/MTVA