Az Auróra utcai rendelő felújítását hamis információkkal nyerte el egy konzorcium 2014-ben. A rendőrség szerint is, de most felfüggesztették a nyomozást.
Hihetetlen, hol tart ma a tudomány.
Csupó Gábor, rendező, Habony Árpád és Szalai Annamária együtt mulat.
A Microsoft végre bejelentette, amire játékosok milliói vártak évek óta.
Az elmúlt hetekben megnövekedett a felhasználás, muszáj pótolni.
A természettudósról elnevezett sarkkutató hajó hamarosan munkába állhat.
A kínai Anhui Zotye vállalattal közösen vághatnak bele a projektbe.
A professzor szeretőjének meggyilkolása után magukkal is végeztek volna, de ezt végül mégsem tették meg.
Ésszel.
43 perc sem kellett és elfogták a két tolvajt.
Kocsmából akart hazamenni a 38 éves férfi. A világ összefogott ellene, de nem lehetett megállítani.
A mozdulatok sem változtak, Rooney Everton színeiben lőtt gólja pont ugyanannyira felháborító maradt, mint amikor a városi rivális tagjaként talált be.
Vitathatatlan.
Az egyelőre nem világos, hogy a britek küldenek-e több katonát Afganisztánba.