Több civil szervezet mellett a Pécsi Nemzeti Színház sem kapja meg a korábban beígért támogatásokat az önkormányzattól, írja a SzabadPécs. A lap úgy tudja, hogy a teátrumnak május óta nem utaltak, emiatt egy darabbal kevesebbet tudnak bemutatni a 2017/2018-as évadban.
Pécs polgármestere, Páva Zsolt július elején ismerte be először nyilvánosan, hogy a város 5 milliárdos hiánnyal küszködik, de szerinte ez nem csőd, mert
az fogalmilag képtelenség. A Stabilitási törvény az önkormányzatok esetében kizárja az éven túlnyúló ügyeket, csőd ilyen szempontból nem is lehet.
A becslések szerint a városi cégek tartozásait is átszámítva 8-9 milliárd forint Pécs működési hiánya.