46 törvényjavaslattal készül a kormány a szeptemberben kezdődő őszi parlamenti szezonra, és köztük lesz a Pszichológus Kamaráról szóló törvényjavaslat is. Erről a kormány nemzeti konzultációt is akart indítani, aztán hogy elindul-e, azt nem tudom, elvégre ezzel a témával mégsem lehet úgy mobilizálni a fideszes szavazóbázist, mint azzal, hogy Soros György a puttonyában hozza a migránsokat.
A törvényt várhatóan novemberben nyújtják be, és decemberben fogadnák el.
Igaz, a törvénytervezet a kormány tavaly őszi törvényalkotási programjában is szerepelt, de akkor végül nem nyújtották be. A Pszichológus Kamara ötlete kb. a rendszerváltás óta így vagy úgy napirenden van, a sajtó egy része szerint egy szűk, fideszes kör lobbizik érte. Az elképzelés lényege, hogy csak azok kezelhessenek betegeket, akiknek papírjuk van a képesítésükről, így kiszűrve a sarlatánokat. De nehéz megmondani, hogy a szakmán belül bír-e az elképzelés értelmezhető támogatással.
Ezen kívül a törvényalkotási programban szerepel még többek közt
(via index.hu)