Ömlik az állami támogatás Mészáros Lőrinc élőhalott nagyvállalkozásába

belföld

Az Orbán-kormány előszeretettel megy neki a multinacionális nagyvállalatoknak. A Magyar Nemzet ezzel szemben olyan számokat talált a cégeknek adott állami támogatások adatbázisában, amik azt árulják el, a kormány valójában szívesen támogatja a nagyvállalatokat, de csak akkor, ha azok haveri körből kerülnek ki.

Idén augusztus elejéig 22 vállalat kapott 36,3 milliárd forintnyi állami támogatást, ezek közül heten magyarok. A legtöbb pénz a keményítőgyártással foglalkozó Visonta Projekt Kft.-hez jutott, csak idén 6,2 milliárdot kaptak. A 2015-ben alapított cég egyik tulajdonosa Mészáros Lőrinc a Mészáros és Mészáros Kft.-n keresztül, a másik tulajdonos a Szíjj László-féle Duna Aszfalt Kft. A cég fennállása óta még egy forint bevételt nem produkált, mégis jól megy nekik. Idén 6 milliárd forintos állami támogatás mellett még az Eximbanktól és az MKB Banktól is kaptak hitelt. 

A Visonta Projekt Kft. 250 új munkahely megteremtését vállalta az állami támogatásért cserébe. Ha ennek utánaszámolunk, ez azt jelenti, hogy 

az állam fejenként 25 millió forinttal támogatta Mészáros Lőrinc cégét, 

hét évre előre kifizetve a munkások bruttó bérét.

Fotó: MTI

A Nemzet újságírója szerint közgazdaságilag teljesen megalapozatlan, hogy egy mínuszos cégnek hitelt folyósítsanak a bankok, így csak arról lehet szó, hogy az állam gátlástalanul kivételez barátainak cégeivel.