Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.: Van azbeszt a Városligetben, de nem veszélyes

Tbg
környezetvédelem

A Városligetben a Petőfi Csarnok bontási területén talált kötött formájú azbesztcement közvetlenül nem jelent veszélyt az egészségre. Ezt a tényt ugyanaz az akkreditált laboratórium erősítette meg, amely a médiában hivatkozott bevizsgálást is elvégezte.

A Ligetvédők szerdán tartottak sajtótájékoztatót arról, hogy azbeszttartalmú törmeléket találtak a Petőfi Csarnok bontásának helyszínén. A törött cső fedetlen, láthatóan bontott állapotban hevert a törmelékek között legalább 1,5 hónapja. A később (augusztus 11-én) bevizsgált minta ebből a csődarabból származott. Székely Balázs aktivista a 44-nek elmondta, több hasonló burkolatú, feltehetően lefolyócső hever még a romok között. 

Sághi Attila a Zrt. vezérigazgatója még 2016 decemberében állította azt az Origónak, hogy az azbesztmentesítése megtörtént.

A Zrt. közleménye így folytatódik:

„A Petőfi Csarnok bontási területén talált azbesztcement azonos azzal, amely Budapest vízvezetékhálózatának mintegy 40 százalékban is megtalálható. Az azbesztet - kiváló tűzvédelmi és hőszigetelő tulajdonsága, viszonylag könnyű feldolgozhatósága miatt - széles körben alkalmazták különösen a múlt század harmadától a nyolcvanas évek végéig. A mai napig számos ekkor épült közintézményben és lakóingatlanban megtalálható.

A Városliget Zrt. hangsúlyozza, hogy a Petőfi Csarnok felépítményének bontási munkálatai során feltárt, azbeszt tartalmú építőanyagokat 2017. év elején szakszerűen, biztonságosan, a jogszabályoknak megfelelően szállították el hivatásos azbesztmentesítők.

Kiemelten fontos megjegyezni, hogy a Petőfi Csarnok területen még nem fejeződtek be a bontási munkálatok. Az a tény, hogy az épület egykor látható része eltűnt, nem jelenti a bontási folyamat végét, hiszen számos feladatot kell ezt követően még elvégezni – a közművek eltávolításától a talajrekultivációig -, hogy a bontást lezártnak lehessen nyilvánítani. Pontosan ezért van elkerítve jelenleg is a munkaterület, és a Városliget Zrt. álláspontja szerint ezért balesetveszélyes a helyszínen tartózkodni mindaddig, amíg valamennyi munkafolyamat le nem zárult. A tiltakozók - élve gyülekezési jogukkal - állandó jelleggel demonstrációt tartanak az elzárt bontási területen, ezzel akadályozva a munkálatok szakszerű befejezését.

Az azbeszt vizsgálatát végző akkreditált labor vezetője Czap Zoltán, a Kör-Ker Kft. ügyvezető igazgatója megerősítette: 

<<A Petőfi Csarnok bontási területén talált minta az azbesztnek nem a belélegezhető, közvetlenül élet- és balesetveszélyes válfaja, hanem a városban mindenütt előforduló, kötött változata.>>” - zárul a közlemény.

A Ligetvédők augusztus 30-án csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a Városligetben, miután a Kör-Ker Kft. azbeszttartalmat állapított meg a bontási törmelékben lévő mintában. 

A minta alapanyagaául szolgáló lefolyócső bontott, feltárt állapotban a Zrt. közlésével szemben legalábbis szerda estig biztosan a bontási helyszínen volt.

A Ligetvédők egyébként az év eleje, tehát a bontás kezdete (január-február) óta dokumentálták a munkálatokat, és azt állítják, „megfigyelésük során alig tapasztaltak arra utaló jelet, hogy megfelelő azbesztmentesítő tevékenység folyna a bontási területen.” 

A Ligevédőknek a bontásról és az azbesztmentesítésről vezetett naplójuk itt található, illetve készítettek egy rövidebb és egy hosszabb, videodokumentumokból álló összeállítást a PeCsa bontásáról.

A 444 megkereste az azbesztmentesítést végző cég (VS Construction Kft.) vezetőit is, de telefonon nem akartak nyilatkozni az ügyről.