Vranik Roland filmje, Az állampolgár elnyerte a Love is Folly Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját, az Arany Aphroditét, közölte a Filmalap az MTI-vel. A filmfesztiválokon kizárólag szerelmesfilmek versenyeznek, összesen 90 játékfilmet mutatnak be. A várnai fesztivált most rendezték meg huszonötödjére, idén augusztus 25. és szeptember 3. között.
Az állampolgár egy megrázó szerelmi történet, amely amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát. A forgatókönyvet Vranik Roland közösen írta Szabó Ivánnal, az SZFE tanárával.
A film remekül szerepel a filmfesztiválokon. A portugáliai Fantasportón a legjobb forgatókönyv díját nyerte el, a kaliforniai Cinequest filmfesztiválon a legjobb filmdráma díját Kaliforniában, Hágában az egyetemisták díjazták, júliusban egy japán filmfesztiválon lett különdíjas.
Ács Dániel januárban írt kritikát a filmről, ez volt a véleménye róla:
(...) képzeljenek el egy magyar filmet, amiben a főszereplő (sőt, senki) nem maníros, nem modoros, nem ripacskodik, nincsenek béna teátrális gesztusai, nem üvöltözik, trappol feleslegesen, csak szimplán folyamatosan hiteles és elképesztően érdekes.
Vranik Roland filmje a zsűri különdíját nyerte el.
Az állampolgár több, mint egy menekültfilm. Megugorja a lehetetlent, és fájdalmasan hitelesen beszél arról a szégyenről, ami éppen most és itt történik velünk, magyarokkal és a hozzánk érkezőkkel.