Az ENSZ megerősítette, Szíria szaringázt vetett be

külföld

Az ENSZ szakértői szerdán megerősítették, hogy a szír kormányerők legalább 27 alkalommal vetettek be vegyi fegyvert, többek között a Khan Sheikhun város elleni támadásban is. Ekkor több mint 80 civil halt meg, ez vezetett az amerikai bombázásokhoz

Az ENSZ korábban is talált kémiai csapásokra utaló nyomokat, a mostani jelentés szerint azonban az is egyértelműen bizonyítható, hogy a háborús bűnnek számító csapásokat Bashar al-Assad katonái, azaz a kormányerők hajtották végre idén március és július között. A szír kormány határozottan tagadja, hogy vegyi fegyvereket vetettek volna be a térségben. (Guardian)

Szőke Dániel