Egy hódmezővásárhelyi férfi két nagy konyhakéssel ment neki a rendőröknek, lábon lőtték

bűnügy

Az ügyészség az előzetes letartóztatását indítványozta annak a férfinak, akit felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítanak, miután vasárnap Hódmezővásárhelyen késsel fenyegette meg a vele szemben intézkedő rendőröket – közölte Serfőző Katalin, a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-vel.

A gyanú szerint vasárnap kora délután a férfi hódmezővásárhelyi lakásához korábban kihívott mentők rendőri segítséget kértek. A kiérkező rendőrök bementek abba a szobába, ahol a gyanúsított volt, mire a férfi mindkét kezében egy-egy nagy méretű konyhakéssel támadólag megindult feléjük. A gyanú szerint a férfi többszöri felszólítás és egy figyelmeztető lövés után sem állt meg, így az egyik rendőr lábon lőtte.

Az ügyészség a bűnismétlés, valamint szökés, elrejtőzés veszélye miatt indítványozta a férfi előzetes letartóztatását.