Házkutatást tartottak a brazil olimpiai bizottság elnökénél

külföld

A rendőrség kedden kutatta át a brazil olimpiai bizottság első emberének otthonát. Annak gyanúja merült fel, hogy Carlos Nuzman szavazatvásárlással biztosította be, hogy 2016-ban Rio de Janeiróban rendezzék meg a nyári olimpiát. 

A botrányt a hét elején brit lapok robbantották. Értesüléseik szerint Nuzman kétmillió dollárt fizetett Lamine Diack, Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkárának, illetve a NOB tagjának, hogy támogassa a riói rendezést. 

Carlos Nuzmant (napszemüvegben) kísérik el a rendőrök
Fotó: WILTON JUNIOR/Agência Estado

A hatóságok sajtóbeszámolók szerint dokumentumokkal, aktatáskákkal és egy számítógéppel a birtokukban távoztak a házkutatás után. Az ügyészség közleménye szerint összesen 320 millió dollár értékű összeget foglaltak le Nuzmantól, és két további gyanúsítottól, Arthur Soarestől és Eliane Pereira Cavalcante-től. 

A Brazíliában és Franciaországban is zajló hatósági fellépés során összesen 11 ember ellen adtak ki letartóztatási parancsot. 

Az ügyészség szerint Rio állam egykori kormányzója, Sergio Cabral rendelte el, hogy Soares helyezzen el kétmillió dollárt Diack fiának számláján, három nappal azelőtt, hogy eldöntötték volna, hol rendezik majd a játékokat. 

Végül két vállalatához érkezett meg a pénz, melyek Diack fiához köthetőek, az egyik Szenegálban, a másik Moszkvában van bejegyezve. 

Cabralt már a nyáron elítélték, pénzmosásért és megvesztegetésért 14 évet kapott. Diackot 2015-ben tartóztatták le. 

Az olimpia megrendezése óta egymást érik a súlyos korrupciós ügyek, már Rio egykori polgármestere is érintett. (OCCRP)