Ebből a történetből nem is akciófilmet forgatnak majd, hanem a következő Top Secret lesz belőle.
Szóval árulásért áll bíróság előtt Németországban az 52 éves Roque M. A néggyerekes férfi korábban melegpornószínészként dolgozott, majd 2016-tól felvették a német elhárítás, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal kötelékébe. Nem sokkal ezek után a férfi több dzsihádista online chatszobát is felkeresett, és felajánlotta, hogy segít terrortámadásokat elkövetni német célpontok, köztük a titkoszolgálat kölni központja ellen.
A kémet tavaly novemberben tartóztatták le, de idén júliusban szabadlábra helyezték, mert nem tudták bizonyítani, hogy valóban kapcsolatban állt volna radikális iszlamista csoportokkal.
A most kezdődött perében a férfi azt mondta, hogy bár élvezte a munkáját az elhárításnál, de unatkozott, ezért "játékból" kezdte el keresni a dzsihádistákat, és felajánlani segítségét. Azt mondta, hogy valójában soha nem segített volna a terroristáknak. (Newsweek)