Meghalt ET, a mianmari süketnéma törpe jósnő, akire milliárdosok és diktátorok hallgattak

külföld

58 éves korában, álmában élte a halál Dél-Kelet-Ázsia egyik leghíresebb és legbefolyásosabb emberét, Swe Swe Wint, a mianmari jósnőt. Az asszony, akit mindenki csak ET-nek nevezett az űrlényhez való állítólagos hasonlósága miatt, annak ellenére futott be óriási karriert, hogy süketnémaként csak írásban vagy az asszisztensei segítségével tudott kommuniálni az ügyefeleivel. Akik között olyan politikai-gazdasági hatalmasságok voltak, mint Than Shwe, a korábbi mianmari katonadiktátor és Thaksin Shinawatra, Thaiföld korábbi milliárdos miniszterelnöke. 

Mianmarban úgy tartották, hogy ET keze volt abban, amikor a katonai junta vezetője 2005-ben Yangon helyett Nay Pyi Tawot nevezte ki fővárosnak. Másik híres kuncsaftja, Shinawatra lánya pár éve azt nyilatkozta, hogy a jósnő már akkor megmondta, hogy az apja vezető poitikus lesz, amikor még csak sima telekommilliárdos üzletember volt. A lány szerint ET jóslatainak így is csak a 80 százaléka jött be.

Ez nem tántorította el a kuncsaftjait, akiktől állítólag több, mint ezer dollárt kért óránként. 

A nő életéről Thaiföldön tévésorozat is készült. 

A családja szerint saját korai, szívelégtelenség miatti halálát is megjósolta, de nem izgatta a dolog, mert előre megmondta, hogy igen csinos testben fog reinkarnálódni.

(via BBC)