„Ez egy elvi kérdés: ha egyetlen egyet is beengedünk, jön majd a többi is” – mondta Lantos János elnökségi tag az Erő és Elszántság Mozgalom kvótaellenes tüntetésén a Millenárison. Az Európa Pont előtt. Ebben a szélsőjobbos szervezetben egyesült a Betyársereg „politikai szárnya” és az Indentitesz a nyár elején.
A kedd kora este megjelent pár tucat szimpatizáns előtt Lantos kijelentette: az EU vezetői megszállottai egy beteg ideológiának, a liberalizmusnak, emiatt erőltetik mindenhol a „színes multikulturalizmust”, de ezt velünk magyarokkal nem fogják megcsinálni.
„Ha továbbra is ránk erőltetik ezt, akkor lángolni fognak a migránstáborok, ahogy Németországban”
– tette hozzá Lantos. László Balázs, az Erő és elszántság elnöke mielőtt elmondta volna beszédét, vörös festékkel áthúzta az EU-s zászlót, majd a magasba emelte, és kijelentette:
„ez a véleményünk az Európai Unióról!”
László szerint az uniónak vége, mert liberális, Európát szerinte a hozzájuk hasonló ébredező szélsőjobb képviseli valójában:
„Ahhoz, hogy Európa felszabaduljon, egységre van szükség. Az ébredés egységére.”
Ha a kvóta szerint menekülteket hoznának az országba, meg fogják akadályozni. Szerinte
„itt nincs helye mindenkinek, itt csak az európaiaknak van helye!”