Aung Szan Szú Kjí nem megy el az ENSZ Közgyűlésébe

külföld

Miközben Rakhine államból népirtás elől menekülnek a rohingyák, akik közül három hét alatt 370 ezren menekültek Bangladesbe, egy mianmari kormányzati szóvivő bejelentette, hogy a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí lemondta a részvételét a keddtől szeptember 25-ig ülésező ENSZ Közgyűlésben, ahol a belföldi biztonsági kérdések lesznek napirenden.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke fogadja Aung Szan Szú Kjí mianmari Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőt, parlamenti képviselőt a Parlament Gobelin termében 2013. szeptember 13-án.
Fotó: Soós Lajos/MTI

Szú Kjí ugyan nem Mianmar elnöke, hivatalosan állami tanácsadó és külügyminiszter, de gyakorlatilag többnyire őt tekintik az ország vezetőjének, és mivel sem ő, sem a kórházba került elnök nem vesz részt, így a második alelnök megy el.

A szóvivő azt mondta, három oka van annak, hogy Szú Kjí nem tud elmenni:

  1. A Rakhine államban történt terrortámadásokra összpontosít, hogy lecsillapítsa a kedélyeket.
  2. Vannak olyan területek, ahol egyesek lázadásokat szítanak, ezeken a helyeken igyekeznek elintézni a biztonsági kérdéseket.
  3. Úgy hallották, hogy terrortámadások lesznek, így ezzel is megpróbálnak foglalkozni.

Persze az is lehet, hogy az a gáz, hogy egyre többen szeretnék, hogy Szú Kjítól elvegyék a Nobel-díját a muszlim rohingya kisebbség elleni súlyos atrocitások eltűrése és elkendőzése miatt. (AP)