A magát miniszterré feltornázó Kósa Lajos a Magyar Időknek adott szerdai interjújában felvette a fonalat, amit Németh Szilárd kezdett el szövögetni a nemzetbiztonsági bizottság ülése után, miszerint Gulyás Márton, Schilling Árpád és Vágó Gábor fenyegetést jelent a magyar demokráciára.
Kósa a kormánybarát lapnak azt mondta: „A különböző, hevesen ellenzéki törpeszervezetek rendkívül agresszívak, a vezetőik szerint utcai erőszakra, zavargásokra van szükség a kormány megdöntéséhez. Vágó Gábor ellenzéki aktivista például azt mondta, hogy ki kell lépni a jogszerűség kereteiből, és törvényellenes, agresszív cselekményekkel kell felhívni a figyelmet a kormánnyal kapcsolatos problémákra. Folyamatosan az erőszakról és arról beszélnek, hogy a törvényes rendre fittyet kell hányni.”
Az interjú többi részéből sajnos nem derül ki, hogy a miniszterjelölt mikor és hol hallotta Vágó Gábort az erőszak szükségességéről beszélni, de valószínű, hogy a Fidesz politikusai egyből erre gondolnak, ha azt hallják: polgári engedetlenség.
Kedden Vágó Gábor Németh Szilárd gyanúsítgatásai után azt írta: „A fideszes paranoia azt jelenti, hogy félnek. Hogy nem érzik a hatalmukat biztonságban.”
Németh Szilárd szerint a titkosszolgálat is megerősítette, hogy nem csak békés eszközei lehetnek az ellenzéknek, de erről többet nem mond, mert 2026-ig titkos. A Paksi Atomerőmű kapujában tiltakozó aktivistákat is emlegetett.
Gulyás Márton, Vágó Gábor, Schilling Árpád – azaz a három felforgató, aki Németh Szilárd szerint veszélyt jelent az országra – reagált a nemzetbiztonsági bizottság ülésére.