Számos próbálkozás zajlik a V4-ek egységének megbontására, ám ezek eredménytelenek maradnak, a visegrádi országcsoport eltökélt a migránskvóták elutasításában – mondta Szijjártó Péter külügy- és külgazdasági miniszter a Reutersnek adott interjúban.
Azt mondta, az EU-tagállamok múlt heti tallinni informális külügyminiszteri találkozója után is szilárd a V4-ek álláspontja, „mindenki biztosította a többieket arról, hogy harcolni fogunk, és nem változtatunk álláspontunkon a törvénytelen migrációról és a kvótákról”.
Szerinte alaptalan az a felvetés, miszerint Magyarország vagy Lengyelország elszigeteltté válik az EU-ban, és az is, hogy Szlovákia és Csehország távolodik tőlük a V4-ek csoportjában.
Szijjártó Péter a Reutersnek megismételte, hogy Magyarország nem mond le szemernyit sem szuverenitásából az EU javára. „Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy minél gyengébb egy tagállam szuverenitása, annál erősebb lesz az EU. Zsákutcának tartom ezt a gondolatot” – mondta arra az elképzelésre utalva, miszerint 2019-ben, Nagy-Britannia kilépése után el kellene mélyíteni az integrációt.
Viszont azt is mondta, hogy Magyarország a katonai védelem terén támogatja a közös álláspontot, mivel egy közös európai haderő erősebbé tenné a tagállamokat, és az egész közösség javát szolgálná. (MTI)