A szakértői vizsgálatok alapján árammal végezhették ki egy hónapja a 15 éves Bakht Jant és fiúját, a 17 éves Rehmant. A két pakisztáni kamasz az országban még mindig rendkívül gyakori becsületgyilkosság áldozatául eshetett.
A kamaszokat egy hónapja temették el. Aman Marwat rendőrtiszt tájékoztatása szerint Bakht Jant augusztus 15-én, Rehmant egy nappal később ölték meg Pakisztán északnyugati törzsi területein, Mohmand környékén. Mindketten a pastu Szafi törzs tagjai voltak.
Az eset körülményei különösen megrázóak. A fiatal szerelmesek meg akartak szökni, de tervük kitudódott. Ez még elvben nem pecsételte volna meg a sorsukat. A pakisztáni The News beszámolója szerint az érintett családok meg tudtak állapodni, a fiú családjából két nő hozzáment volna a lány családjának két férfijához. A helyi törzsi tanács, a dzsirga azonban elutasította az egyezményt, és inkább úgy döntött, hogy elrettentő példaként végezzék ki a két fiatalt.
A dzsirga tagjai nem voltak elérhetők, így nem is kommentálták a történteket. A rendőrség négy gyanúsítottat, köztük a mindkét áldozat apját őrizetbe vették, és a dzsirga vezetőjét is keresik. (Via BBC)