Tunéziában eltörölték a törvényt, ami megtiltotta a nőknek, hogy nem muszlimokkal házasodjanak

külföld

Módosították azt a törvényt, ami eddig megtiltotta a tunéziai nőknek, hogy nem muszlimokkal házasodjanak. Eddig ugyanis azoknak a férfiaknak, akik tunéziai nőt akartak feleségül venni, át kellett térniük az iszlámra, és erről igazolást is kellett szerezniük.

Bedzsi Kaid esz-Szebszi elnök a múlt hónapban azt mondta, hogy az eddigi házassági törvény akadályozza a szabad párválasztást. Ráadásul a korlátozás ellentétben állt a 2014-ben elfogadott új alkotmánnyal is. A döntés után gratulált a nőknek, hogy megszerezték a szabad döntés jogát.

Az ézak-afrikai országban a poligámiát már 1956-ban eltörölték. A tunéziai parlament júliusban azt a törvényt is eltörölte, amely eddig megengedte az erőszaktevőknek, hogy megússzák a büntetést, ha elveszik az áldozatot. Ugyanakkor a nőket még mindig sok területen éri hátrányos megkülönböztetés, például az öröklésnél a fiúk előnyt élveznek. (BBC)