A Ruhr-vidéki Essen városában hétfőn három férfi áll bíróság elé, amiért biztonsági felvételek szerint a Deutsche Bank egyik ATM-előterében mit sem törődve továbbléptek egy 83 éves nyugdíjas felett, aki valamivel korábban feltehetően megbotlott, és fejét a csempébe verve magatehetetlenül feküdt a földön.
Az esetnek van egy negyedik vádlottja is, de ő betegségre hivatkozva nem vett részt a hétfői meghallgatáson. A mentőket egy ötödik ember riasztotta a férfihez. A földön fekvő férfi 20 perc után kapott elsősegélyt, de egy héttel később a kórházban meghalt.
A német törvények szerint akár egy évig tartó börtönbüntetéssel is sújtható az, aki egy ilyenhez hasonló egészségügyi vészhelyzetben nem cselekszik (nyújt elsősegélyt vagy hív segítséget), igaz az esetek többségében az ügyészség megelégszik pénzbüntetéssel is.
Az ügyből, írja a BBC a Süddeutsche Zeitung alapján, nagy vita lett országszerte. Sokak szerint az eset pontosan mutatja, mennyire érzéketlenné váltak egymással szemben a társadalom tagjai.
A gyanúsítottak egy oberhauseni 55 éves férfi, egy 39 éves esseni nő és egy 21 éves esseni férfi. Ketten azzal védekeztek, hogy hajléktalan nézték a földön fekvő férfit.
Az kétségtelenül előfordul, hogy otthontalanok az ATM-helyiségben húzzák meg magukat, ahova kártyaellenőrzés nélkül is be lehet lépni, ezt az indoklást az ügyész mégsem tartotta megalapozottnak, mivel a nyugdíjas férfi jól öltözöttnek látszott, a helyiség közepén feküdt, mindenféle táska vagy más hozzátartozó tárgy nélkül. Ítéletek egyelőre nem születtek. (BBC via Süddeutsche Zeitung)