Három történelmi elsőség is volt az idei Emmy-gálán

kultúra
Donald Glover két Emmyjével.
Fotó: Emma McIntyre/AFP

2016 toronymagasan legjobb vígjátéka az Atlanta, Donald Glover rendkívül intelligens, nagyon agyafúrt humorú sorozata volt. Nem mennék most bele a részletekbe, minden epizódban van legalább egy jelenet, amit hetekig emlegettem. Egy epizódot pedig már ötször láttam. Azt, amit a főszereplő és a sorozat ötletgazdája, Donald Glover maga is rendezett. A B.A.N című epizodért pedig most el is nyerte a legjobb vígjátéki rendezés Emmy-jét. Nagy szó ez, ő az első fekete, aki ilyen Emmyt nyert. Ahogy 32 éve ő az első színesbőrű, aki elnyerte a legjobb vígjátéksorozati főszereplő díját. Ennek örömére most nézzék meg a legkedvencebb jelenetemet az egész sorozatból, még ha az nem is a díjazott epizódból van, és Glover még csak meg se jelenik benne.

Forrás

Jó, nem bírom ki, a díjazott epizód legjobb minibetétjét, a transzfajú fiatalemberről készült riportot is meg kell mutassam:

Forrás

Nagyon várom már 2018-at, amikor végre folytatódik a sorozat!

Nemcsak Glover írt ám történelmet. Az Emmyk történetében először egy ázsiai származású színész, Riz Ahmed nyerte el a legjobb minisorozat-főszereplő díját. Teljesen megérdemelten, az Aznap éjjel című, szintén elég jól sikerült drámában nyújtott alakításáért.

Lena Waithe pedig az első fekete nő, aki vígjátéki forgatókönyvért nyert díjat. Waithe ráadásul halmozottan kisebbségi, a Master of None írója beszédében rögtön köszönetet mondott barátnőjének és a teljes LGBTQIA "családjának" is.