Tarlós István főpolgármester a múlt hétfőn nagy meglepetésre bejelentette, hogy javaslatot terjeszt a Fővárosi Közgyűlés elé, hogy írjanak ki budapesti szintű ügydöntő népszavazást a római-parti mobilgátról. (Hogy ez mit jelenthet, arról itt írtunk hosszan.)
Csakhogy Tarlós most egy újabb 180 fokos fordulattal visszafordult az eredeti irányba, és a Magyar Nemzetnek azt mondta:
„Soha nem mondtam, hogy lesz népszavazás a Római-part árvízvédelme ügyében, gyakorlatilag az egész magyar sajtó félreértelmezte a szavaimat.”
A főpolgármester úgy véli, múlt hétfőn az M1-en ő csak arról beszélt, hogy ha már a mobilgát ügyében valakik előhúzták „ezt a kártyát”, akkor ő felveti a Fővárosi Közgyűlésben a népszavazás lehetőségét, tehát nem azt mondta, hogy bármilyen népszavazási kérdést bármikor is beterjesztene az ügyben, hiszen továbbra is vállalja a véleményét, hogy a Duna-partra kell megépíteni a mobil gátat, nem máshová. (MNO)