9 gyanúsítottja van a kézilabdás bundabotránynak

bűnügy

Júniusban tartottak házkutatást a Magyar Kézilabda Szövetség egyik irodájában, ahol iratokat foglaltak le, miután a szövetség elnöke, a VIII. kerület fideszes polgármestere, Kocsis Máté feljelentést tett. Akkor 6 embert hallgattak ki gyanúsítottként vesztegetés megalapozott gyanúja miatt.

A Bors úgy tudja, kiesési meccsekkel csaltak: egyes klubok vezetői/edzői jogtalan előnyt (alkalmanként több 100 ezer forintot) ajánlottak fel az eredmény befolyásolásáért, és ezt az érintett játékvezetők elfogadták.

Az ügyészség most azt írja, hogy azóta újabb 3 embert hallgattak ki gyanúsítottként, így már 9 gyanúsított van: 4 játékvezető, 2 csapatedző, 2 klubelnök és a szövetség egyik tisztségviselője. Mind szabadlábon védekeznek. (Bors, Ügyészség)