A mexikói Foro TV élő adásában éppen a földrengésről volt szó, a megbízható nagybácsi figuráját hozó műsorvezető pedig átismételtette a nézőkkel, hogy ugye emlékeznek, hogy mi a teendő ilyenkor. A stúdió ezek után persze éppen akkor kezdett rázkódni - nyilván egy utórengéstől - , amikor ott tartott, hogy őrizzék meg a nyugalmukat. Hősünk ekkor vicces arcot vágott, és visszafogottan ugyan, de elvesztette a nyugalmát.
A földrengés viszont egyáltalán nem volt vicces, a több, mint kétszáz eddig megtalált halálos áldozat jó fele Mexikóvárosban halt meg, ahol a Foro stúdiója is található. (Az legfrisebb hivatalos szám a 217 halott.) A fővárosban, ahol a polgármester szerint minimum 44 épület dőlt össze, a lakások 40 százalékában nincs áram, ami durván 8 millió embert érint.
Az eleve földrengéssújtotta országon belül is a főváros az egyik legveszélyesebb terület, mivel a 20 milliós település egy egykori feltöltött tó medrébe épült. A laza talajban pedig felerősödnek a rengéshullámok.