Csütörtök este a BRFK és más hatóságok összehangolt ellenőrzést tartottak egy V. kerületi, József Nádor téri szórakozóhelyen. Ekkor érték tetten az alkalmazottakat, amint egy japán vendég részére két rövidital, illetve két üveg pezsgő elfogyasztása után 170 000 forintról szóló számlát állítottak ki, majd az utcán lévő bankautomatához kísérték az összeg levétele és átadása miatt.
Az akciót egy felderítőmunka előzte meg, ekkor fedezték fel a nyomozók, hogy az elmúlt másfél évben legalább 13 külföldi vendéget húzott le a bűnszövetségben működő csoport, legalább egymillió forintot bezsebelve így.
Mint a közlemény fogalmaz, a szórakozóhely alkalmazásában álló nők a turistákat az utcán szólították le és invitálták be, akár egy szülinapi ünnepség meghívója ürügyén, ahol a személyzettel együtt történő italfogyasztás után irreálisan magas összegeket kellett fizetniük. Előfordult olyan eset is, amikor két röviditalért, egy pohár pezsgőért és egy pohár narancsléért 150 000 forintot kértek. Miután több turistánál nem volt annyi pénz, az alkalmazott hölgyek elkísérték a vendégeket a legközelebbi pénzautomatához annak érdekében, hogy a „fogyasztás” összegét kifizessék.
Az akció keretében a belvárosi rendőrök négy személyt (a tulajdonost és három alkalmazottat) elfogtak, majd a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságára előállították, ahol csalás bűntett és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. (Police.hu)