Az összefonódás idő előtti végrehajtásának gyanújával versenyfelügyeleti vizsgálatot kezdeményezett a Balatontouristot, illetve azzal együtt a Balaton-környéki kempingek tulajdonjogát megszerző, Mészáros Lőrinchez köthető BLT Group Zrt.-vel szemben a Gazdasági Versenyhivatal.
A GVH közleménye szerint a versenytörvény alapján a BLT nem szerezhette volna meg az irányítási jogokat a GVH összefonódással kapcsolatos döntése előtt. Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy maga az eljárás megindítása még nem jelenti azt, hogy a BLT Group valóban elkövette a jogsértést, az eljárás ennek bizonyítására irányul. A GVH-nak a törvények szerint 6+2 hónapja van a vizsgálatra.
A BLT Group áprilisban jelentette be az 2016-ban 1,7 milliárd forint árbevételű, 106 hektáron 12 kempinget működtető Balatontouristot.