Simicska Lajos bejelentette, hogy többet nem ad helyet politikai reklámoknak

POLITIKA

Simicska Lajos az alábbi közleményt adta ki szerda délelőtt:

Mint ismeretes, a hatalom az érdekeivel ellentétes politikai vélemények közterületi megjelenésének megakadályozása végett, az elmúlt hónapokban – jogalkotásnak csúfolt folyamatban – egy abszurd szabályrendszert alkotott, amely meggyőződésem szerint súlyosan alkotmánysértő.

Miután mindez kevésnek bizonyult, a tegnapi napon, mindezt félretolva, a hatalom a nyílt, leplezetlen erőszak útjára lépett. A kialakult helyzetre figyelemmel, minden további anyagi és személyes kockázatvállalást, mind a magam, mind a társaságaim vezetői részéről lehetetlennek tartok.

Ezért a mai napon a jelzett körülmények fennálltáig közterületi cégeim vezetőit arra kértem, hogy politikai és közéleti tárgyú hirdetés közzétételére vonatkozó megrendelést ne vegyenek fel, illetve ne teljesítsenek.

Nyáron fogadta el a parlament a törvényt, ami erősen korlátozza a politikai plakátok közzétételét Magyarországon. Mivel a törvényt egy településképek védelméről szóló jogszabályba tették bele, ezért jó eséllyel alkotmányellenesen fogadták el, hiszen választási kampányokat érint valójában, és a kampánytörvényt csak kétharmaddal lehetne módosítani. Erről itt írtunk részletesen. Azóta az is kiderült, hogy kulturális intézmények is a törvény áldozatai lettek.

Most ez a plakát okoz jogvitát.

A korlátozást eleve Simicska Lajos és a Jobbik együttműködése ellen hozták. Korábban Simicska Lajos plakátcégei még a Fidesznek adtak nagyon olcsón hirdetési helyeket, idén viszont már a Jobbiknak, az "ők lopnak" kampánnyal kezdődően. Erre válaszul hozta a Fidesz a plakáttörvényt.

Korábban ez a plakát okozott jogvitát.

A Jobbik azóta új plakátkampányt indított, amiben gengszterezik Orbán Viktorékat. A kormányhivatalok erre elkezdték rendőrökkel leszedetni ezeket, és a Pest megyei kormányhivatal külön közleményben támadt Simicska Lajos reklámcégeire. 

A Jobbik pedig úgy próbálta megkerülni a törvényt, hogy bejelentették, vettek 1100 saját plakáthelyet (nem mondták kitől, de valószínűsíthető, hogy Simicska Lajostól), a kormányhivatalok azonban onnan is elkezdték leszedni a hirdetéseiket.

Simicska szerdai közleményével azt üzeni, hogy mostantól neki biztosan nem lehet köze jogilag a Jobbik plakátjaihoz.

Kapcsolódó cikkek

A településkép védelméről szóló jogszabály módosításával nyomta át a Fidesz a plakáttörvényt

A pénteken megszavazott jogszabály minden bizonnyal alkotmányellenes.

Botos Tamás
POLITIKA

Áder János ugyanazt csinálja, mint a kopaszok a választási irodán

A plakáttörvény áterőltetése ugyanolyan erőszakos akció a magyar demokráciával szemben, mint a választási irodás volt. Csak kevésbé látványos. A Fidesz már nem ügyeskedik, hanem verőembertempóban tolja.

plankog
vélemény

A Jobbikot akarták elhallgattatni, de a gyerekszínházak is bekerültek a szórásba

A jobbikos plakátok ellen hozott törvény egy sor kulturális intézményt hoz lehetetlen helyzetbe.

erdelyip
POLITIKA

A Fidesz 2010-ben a töredékéért kapta a plakáthelyeket Simicskától, mint most a Jobbik

A kormánypárt képviselői most az őket lopással vádoló plakátok miatt törvénytelen állapotokról beszélnek.

Herczeg Márk
politika

„Ti dolgoztok. Ők lopnak” – óriási plakátkampányba kezdett a Jobbik

Sok plakáthelyet vett a párt Simicska hirdetőcégétől, de hiába kérdeztük, a Jobbik egyelőre nem adta ki a szerződéseket.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Óriásplakáton a stróman Mészáros, a hazug Habony, és Orbán, a főnök

A sztori szerint egy magánszemély rendelte meg a hirdetést Simicska Lajos plakáthelyeire.

Botos Tamás
politika

Felvásárolta a hirdetőfelületeket a Jobbik, hogy kijátssza a plakáttörvényt

Azt nem árulják el, hogy kiktől és mennyiért vették meg a plakáthelyeket, amiket amúgy a választási időszak után sem terveznek bérbe adni.

Botos Tamás
politika

Hiába szerzett saját plakáthelyeket a Jobbik, a kormányhivatalok azokról is leszedik a hirdetéseket

Feltűnt nekik, hogy a titokzatos magánszemély hirdetései ugyanúgy néznek ki, mint a Jobbik kampánya.

Czinkóczi Sándor
politika