410 ezer ausztrál dollárra, ~85 millió forintra bírságolta a melbourne-i Szövetségi Bíróság Belle Gibsont, a 25 éves ausztrál wellnessbloggert. Gibson azzal vált híressé, hogy állítása szerint a nyugati orvoslás kudarcai után alternatív gyógymódokkal gyógyult ki agyrákjából. Ezután blogot indított, könyveket adott ki, még egy mobilapplikációt is piacra dobott és mocskosul meggazdagodott.
Hírneve és vagyona azonban hazugságon alapult. 2015-ben maga ismerte be, hogy "semmi sem igaz", de már csak azután, hogy kamujával csak jótékonysági célra begyűjtött 380 ezer ausztrál dollárt, ~80 millió forintot, amit aztán nem utalt át a kedvezményezett szervezetnek.
Gibson azzal védekezett, hogy ő valóságként élte meg a kitalált történetet. Anyja pedig azzal védte, hogy az átverés csupán "kegyes hazugság" volt. Az első fokon eljáró bíróság márciusban ezt nem nem is vonta kétségbe, a bírós szerint Gibson tényleg elhihette a saját meséjét, és akár még tévképzetei is lehettek. De véleménye szerint Gibson ettől még megsértette a fogyasztóvédelmi törvényt.
Debbie Mortimer, a Szövetségi Bíróság bírája szerint Gibson marketingjének lényegi eleme volt a rákmese, és direkt sérülékeny csoportokat célzott. Gibson a BBC szerint 420 ezer ausztrál dollárt keresett a szakácskönyvével és a mobilappjával, ezt szinte teljes egészében vissza kell most fizetnie.