Most, hogy sikerült megmenteni a pandákat, elpusztulhat az élőhelyük

természet

2016-ban rég várt örömhírt közölt a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN), amely 28 év után levette a veszélyeztetett állatok listájáról az óriáspandát. Bár még mindig sérülékenyként jellemezték a populációt, értékelésük szerint közvetlenül már nem fenyegette a kipusztulás az állatfajt. Az öröm alig tartott egy évnél tovább. A Kínai Tudományos Akadémia munkatársa, Oujang Csejün az elmúlt negyven évben készült műholdfelvételek tanulmányozása alapján arra a következtetésre jutott, hogy 1990, az óriáspanda veszélyeztetetté nyilvánítása óta jelentősen és folyamatosan csökkent a természetes élőhelyük.

Megfigyeléseik szerint a fakitermelés, útépítés, földművelés és más emberi beavatkozások apró részekre darabolták, fragmentálták a pandák természetes élőhelyét. Oujang és munkatársai ezért most arra sürgetik a kínai kormányt hogy tegyen lépéseket a pandabarát környezet helyreállításáért.

Javasolták például a széttagolt élőhelyek összekötését pandafolyosókkal, illetve azt, hogy jelöljenek ki "ökológiai határvonalakat", vagyis élesen válasszák el a pandák élőhelyét a fejlesztésre szánt területektől. Kérték továbbá a pandarezervátumok méretének növelését és azt, hogy ezeken a területeken korlátozzák a turizmust.

Maga az IUCN 2016-ban, a pandákat sérülékennyé minősítő döntésében maga is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt évtizedek fajmegörző munkájának eredményei is sérülékenyek. Ezt amúgy önmagában már az is jelzi, hogy a vadon élő, felnőtt pandapopuláció 2016-ra csak 1864 egyedre nőtt a 80-as évek 1200 egyedes mélypontjáról. Az IUCN elsősorban a klímaváltozás veszélyére hívta fel a figyelmet, amely ugyancsak veszélyezteti a pandát természetes élőhelyét, és semlegesítheti az eddig elért eredményeket. (Via The New York Times)