A szerdai testületi ülés előtt a Hír TV-s Báthory Róbert arról kérdezte volna Dobos Lászlót, Karcag fideszes polgármesterét, hogyan üzemeltetik majd a milánói sámándob-épületet és hogy áll a Tilalmas nevű városrész vízellátása, de nem jött össze, mert a polgármester bezárta a vécébe.
Pár nappal korábban a riporter megpróbált időpontot kérni a titkárságtól, de azt a választ kapta, hogy csak a következő héten alkalmas, addig a TV2 interjúját ajánlották neki. Ezért úgy gondolta, inkább megpróbálja a testületi ülésen utolérni Dobost.
A riporter a Reflektor blognak mondta el, hogy miután a stáb valamivel a 3-ra kitűzött ülés előtt megérkezett az épületbe, szerette volna használni az önkormányzat folyosójáról nyíló mosdót. Ahogy belépett, meglátta a mosdót használó polgármestert, ráköszönt. Szerinte a polgármester felismerte, mert már korábban is találkoztak, de gyanútlanul az egyik fülkébe lépett.
Kívül, a mosdó külső ajtaján a zárban azonban benne volt egy kulcs. A riporter nem sokkal később hallhatta, ahogy a kulcs zörögni kezd, az ajtó pedig rázáródik.
„Számomra hihetetlen volt, hogy a polgármester, bár pontosan tudta, hogy ki vagyok és milyen céllal érkeztem, mégis bezárt” - közölte Báthory.
Az újságírót végül a forgatócsoport többi tagja a titkárság segítségével szabadította ki a mosdóból, közben pedig a testületi ülés elkezdődött. Amikor az udvaron dohányzó Dobostól megkérdezte, miért zárta rá a vécéajtót, a polgármester csak annyit mondott, nem válaszol egyetlen kérdésre sem, keressék a jövő héten.
Dobos Lászó a történtekról a Reflektornak azt mondta, fogalma sem volt, hogy ki a fiatalember, akit bezárt a mindenki által rendszeresen kulccsal zárt mosdóba, ő mosdóhasználat közben nem azt nézi, hogy ki van épp akkor vele együtt a helyiségben, és egyébként is azt feltételezte, hogy aki ott van, annak is van kulcsa.
Közölte azt is, hogy ő eddig még nem találkozott a riporterrel személyesen, azért sem ismerhette fel, de egyébként nem bujkált az újságíró elől, hanem csak rendkívül elfoglalt ember, nem ér rá akármikor interjút adni.