Az MSZP annak ellenére is közös listát akar, hogy a DK kiszállt

POLITIKA

A Demokratikus Koalíció külön listás bejelentésére reagálva az MSZP szombaton közölte, hogy sosem változott az álláspontjuk, továbbra is ellenzéki összefogást és közös listát javasolnak. A DK szombaton koordinált egyéni jelöltállítást javasolt és közölte, hogy önálló listát állít a 2018-as választásokra.

A szocialisták közleménye szerint a DK éveken át másról sem beszélt, mint az összefogás szükségességéről, ennek ellenére Gyurcsány Ferenc „hátat fordít az ellenzéki tárgyalásoknak”.

Az MSZP szerint kormányváltáshoz közös ellenzéki listára, és mind a 106 választókerületben egyetlen ellenzéki jelöltre van szükség a Fidesz és a Jobbik jelöltjeivel szemben. (MTI)

Kapcsolódó cikkek