Állítólag jövőre bemutathatják Terry Gilliam Don Quixotéját

FILM
Terry Gilliam és Jean Rochefort a Don Quixote-filmről szóló Eltévedve La Manchában című dokumentumfilmben.
Fotó: Quixote Films / Low Key Producti/Collection Christophel

Olvasóink között lehetnek olyanok, akik még nem is éltek, amikor Terry Gilliam, a Monty Python legendás grafikuszsenije 1998-ban nekiállt a Don Quixote megfilmesítésének. A lassan húsz éve húzódó történet már egy másik filmet is ihletett, az "Elveszve La Manchában" című kvázi dokumentumfilm a Don Quixote forgatásának nehézségeiről szól.

De most nagyon úgy tűnik, hogy húsz év után révbe érhet a grandiózus vállalkozás. 2017-ben, röpke 19 évnyi szenvedés után végre megkezdődhetett a forgatás, amit a nyáron sikerült is befejezni, és most nagyon úgy tűnik, hogy Franciaországban már 2018 májusában bemutathatják a filmet.

Ha ez valóban megtörténne, akkor Gilliam öt év után jelentkezne újra egész estés filmmel. 2013-as filmje, A zéró elmélet vegyes kritikai fogadtatásra talált, és a közönség se rajongott érte. (Via Io9)