Október 1-től hatályos az egész arcot takaró muszlim kendőket betiltó törvény Ausztriában. Az új előírások szerint az arcnak a haj vonalától az állig látszania kell. Az indoklás szerint a szabályt "az osztrák értékek védelmében" vezették be.
A muszlim csoportok tiltakoztak a törvény ellen, jelezve, hogy amúgy az ausztriai muszlim közösség elenyésző kisebbsége tartja csak ezeket a szigorú öltözködési szabályokat. A becslések szerint az egész országban mindössze 150 nő viselhet csak teljes burkát. A másik, egész arcot takaró viseletről, a nikábról nem volt adat a BBC cikkében. A tilalom a leginkább elterjedt muszlim kendőtípust, az arcot szabadon hagyó hidzsábot nem érinti.
Turisztikai illetékesek is aggódnak a törvény miatt, mert szerintük az elriaszthatja a konzervatív, öböl-menti arab országokból érkezőket.
A szabályozás ugyan az indoklásában az osztrák értékek védelméről beszél, annyiban adott a látszatra, hogy a muszlim viselet mellett az orvosi maszkok és a bohócálarcok utcai viselését is korlátozta.
Franciaországban és Belgiumban már 2011 óta tilos a burka, Hollandiában pedig most tárgyalnak hasonló törvényt. Merkel német kancellár pedig azt nyilatkozta, hogy "ahol csak jogilag lehetséges", ott Németországban is tiltani kéne az egész arcot takaró kendők viselését. (Via BBC)