Hétfő délelőtt jelentette be Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, hogy visszalép. Döntéséről hétfő reggel értesítette az MSZP vezetőit.
Botka levelét a sajtónak is elküldte, ebben arról írt, mert nem volt képes összehozni egy kellő erejű ellenzéki összefogást a kormánnyal szemben, és az MSZP-n belül a Fidesz emberei szándékosan ellehetetlenítik a munkát és egy kormányzásra alkalmas szövetség létrehozását.
„Azt sem tudtam, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, benne sajnos a saját pártomat is. Hiába a kongresszusi küldöttek elsöprő támogatása, hiába a baloldali szimpatizánsok reménykedése, az elmúlt négy hónap a szövetségi politikámat a párton belülről, de a nyilvánosságban érő támadásokkal telt. A választáson legyőzendő ellenféllel kellett harcolni a pártomon belül is” – írta Botka.
Botka Lászlót májusban választotta meg miniszterelnök-jelöltjének az MSZP. Azóta kérdés volt, hogy képes lesz-e összehozni ellenzéki összefogást, azt gondolta, hogy csak közös listával váltható le a Fidesz. Pont egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy a listás helyek felét ajánlotta a baloldali és centrista ellenzék többi pártjának, a DK-nak, a Momentumnak, az Együttnek, a Párbeszédnek és az LMP-nek. Elképzelése az volt, hogy a felajánlott helyeken a többi párt az elmúlt fél év közvélemény-kutatási eredményeinek arányában osztozhatna. A 2014-es ajánlatnál nagyvonalúbb javaslatról itt írtunk részletesen.
A javaslatot viszont nem fogadta lelkesen több ellenzéki párt, Gyurcsány Ferenc például hamar jelezte, hogy a DK közös listán indul.
Úgy tudjuk, Botka visszalépését épp azzal indokolta, hogy jelentős ellenzéki erők, illetve a szocialista párton belüli csoportok sem akarták leváltani a NER-t, hanem együtt élni vele. Arról, hol sejtett Botka jelentős fideszes befolyást az MSZP-n belül is, korábban részletesen írtunk.
Hétfő délelőtt bejelentette lemondását Ujhelyi István, az MSZP alelnöke is. Közleménye szerint méltatlan és vállalhatatlan az a folyamat, ami a demokratikus oldalon történik, és "Orbánisztán egyértelműen befurakodott az ellenzéki erők sorai közé."
„Bár töretlenül vágyom a változásra, de az MSZP alelnökeként mától nem tudok felelősséget vállalni a párt jövőjéért és a 2018-as választáson való szerepléséért. Nem tudok közösséget vállalni azzal, hogy az MSZP belső viszonyait és politikáját külső szervezkedések által is befolyásolni vagy akadályozni lehet.”
A távozó miniszterelnök-jelölt szerint árulók zilálták szét tervét, történelmi bűnnek látja a többi ellenzéki párt különutas politikáját.
292 küldöttből 280 támogatta a szegedi polgármester indulását.
Ha fontos a kormányváltás, akkor félre kell tenni a pártérdekeket, üzenete az MSZP miniszterelnök-jelöltje.
Arra kérte a többi pártot, hogy ne kapkodják el a választ.
Egy MSZP - LMP - DK - STB lista realitása egyelőre csekély, de ha Orbán Viktor leváltása lenne a cél, akkor eddig ez a forgatókönyv a legerősebb.
Gyurcsányék szerint elfogyott az idő, ezért nem egyezkednek tovább az MSZP-vel. Ugyanakkor a koordinált indulásról még hajlandóak tárgyalni.
Nagyon súlyos feszültség van a pártban, a miniszterelnök-jelölt csapata szerint a Fideszből irányítanak többeket is. A megtámadottak szerint viszont éppen Botka játszik a Fidesz kezére. A belső háború frontvonalában pedig ott van Gyurcsány Ferenc.