Pár hétre vagyunk attól, hogy a taxisblokádig fejlődjön vissza a magyar közélet. A hvg villáminterjújában Csintalan Sándor megerősítette, hogy bejelentkezett az MSZP elnöki székére, és kerekasztaltárgyasokat kezdeményez a Jobikkal.
felvettem a kapcsolatot azokkal, akik elvileg illetékesek lehetnek az MSZP-ben, bár manapság pontosan nem tudom, hogy kell belépni a pártba. Vagy fölvesznek vagy nem, de úgy gondolom, fel tudom ajánlani a fantáziámat és képességeimet arra, hogy egy évre megcsináljam a céget. (...) Jó, a megcsinálás azt is jelenti, hogy egy évig elvállalnám a pártelnökséget. Sőt mi több, ezennel bejelentkezem a pártelnökségre.
Arról is beszélt, hogy a Jobbikot is meghívná egy ellenzéki kerekasztalhoz.
Csintalan a Horn-kormány idején még fontos szocialista politikusnak számított, elnökségi tag, sőt ügyvezető alelnök is volt az MSZP-ben a 90-es évek közepén. Később kiszorult a politika élvonalából és a HírTv műsorvezetője lett. 2007-től 2017-ig a Fidesz tagja volt Wikipédia oldala szerint.