Amíg a kormányzat azt kommunikálja, hogy a félbemaradt azbesztmentesítést a Petőfi Csarnok területén legalábbis ideiglenesen megoldja azzal, hogy letakarja a területet, addig a Ligetben Ligetvédők fákat ültettek a láthatón csak körbekerített területen:
A PeCsa teljes bontásával már áprilisban végezni kellett volna, ám ez nem történt meg, a múzeumi negyed kivitelezéséért felelős Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. ugyanis szerződést bontott a bontásra kiszemelt céggel.
Egy hónappal később a ligetvédők egy másik akciócsoportja (a „Ligetvédők”) megállapíttatta, hogy azbeszttel, azaz veszélyes hulladékkal szennyezett a sitt, ami a bontás helyszínén maradt.
A Zrt. szerint a sittet, ami a helyszínen maradt és egyelőre nem mozdul, nem is kellett volna a bontási szerződés szerint elbontani, elszállítani, hiszek azok a talajszint alatti közművekhez tartoznak.
Ehhez képest a bontásról szóló szerződés kiírásában ez a megfogalmazás található:
„Terület-előkészítési munkák, kerítésépítés területen belüli, szükség szerinti fakivágás; Közműkapcsolatok megszüntetése, területen belüli közművek bontása, a keletkezett végpontok szakszerű kialakítása;”
A Ligetben Ligetvédők nem először ültetnek fákat az elbontott, de a tervezés-kivitelezés akadozása miatt hónapok óta elhagyott építési területeken (Hungexpo, Közlekedési Múzeim). A tavaly a Hungexpo-pavilonok területén ültetett fák kihajtottak már.
Hogy mikor szállítják el a Petőfi Csarnok maradékát, nem tudni.
Olyan előfordul, hogy a Mari néni budiját felújító Józsi bácsi nem foglalkozik az azbesztmentesítéssel, más kérdés, ha ez Budapest közepén, a Városgligetben történik meg. Több négyzetméteren terül el a veszélyes hulladék, konkrét időpont nincs az elszállításról.