Közelegnek a választások, alakulnak a miniszterelnök-jelöltek, de eleddig csak egy művitára futotta a magyar nyilvánosságnak, hiszen sem a Botka-Vona, sem a Szél-Vona vita nem jött össze.
Előbbinek az volt az oka, hogy Botka váratlanul elengedte az MSZP miniszterelnökjelöltségét, de az LMP elnökével való vitatkozás sem jött össze, miután az Állami Számvevőszék – tőle kissé szokatlan módon –, majd az ügyészség betámadta a Jobbikot.
Vona Gábor pártelnök most közölte, hogy a vita nem emiatt maradt el, bár az okot nem közölte, de kifejtette, készen áll a Szél Bernadettel való vitatkozásra:
„Néhány helyen megjelent az az információ, hogy miattam marad el a Szél Bernadett - Vona Gábor vita. Ez természetesen valami félreértés lehet, mert én az értelmes vitának mindig híve voltam. Ráadásul az LMP politikusaival már többször folytattam eszmecserét, ami rendre jó hangulatú és konstruktív volt. Amennyiben sikerül mindenki számára megfelelő időpontot egyeztetni, úgy örömmel veszek részt ezen a beszélgetésen. Egyúttal nagyon köszönöm az LMP tegnapi kiállását mellettünk.”
„Ne hablatyoljunk! A Soros-tervről beszéljünk!” - hangzott el a kulcsmondat a Nagy Németh Szilárd-Molnár Zsolt „vitán”, ami sokkal inkább emlékeztetett egy Mónika-show adásra, mint bármire, aminek a közügyekhez van köze.
A párt szerint „a fideszes kormányhivatalok, a fideszes álcivilek, a fideszes Állami Számvevőszék után a fideszes ügyészség is bekapcsolódott az Orbán-terv végrehajtásába”.
Az ÁSZ jelzését az ügyészség feljelentésként értékelte, és nyomozást rendelt el a párt ellen.
A Jobbiknál rájöttek, hogy túl korai volna.