Legalább öt ember vesztette életét abban az erőszakhullámban, mely a délkelet-afrikai országban a vámpíroktól való félelem miatt tört ki.
A világ egyik legszegényebb államának számító Malawi vidéki térségeiben széles körben elterjedtek a boszorkánysággal kapcsolatos babonák. Utoljára 2002-ben törtek ki - szintén vámpírokról szóló pletykák miatt - erőszakos cselekmények a délkelet-afrikai országban.
Az ENSZ biztonsági ügyekben illetékes hivatalának (UNDSS) jelentésében, melyet a Reuters idéz, azt írják, Phalombe és Mulanje körzetekre súlyos hatással vannak a vérszívásról és vámpírok létezéséről lábra kapott pletykák.
Az UNDSS szerint szeptember óta legalább öt vámpírizmussal vádolt embert öltek meg lincselő bandák az országban.
A tömeg emellett az állítólagos vérszívók utáni hajszájában útlezárásokat is emelt ezekben a körzetekben. Peter Mutharika malawi elnök „nyugtalanítónak és velőtrázónak” nevezte a jelentéseket.
A vérszívó élőholtakról szóló pletykák valószínűleg a szomszédos Mozambikból keltek szárnyra, ugyanakkor nem tudni, mi indította útjára őket.
MTI/Reuters