A kormány az Aszódi Javítóintézetben helyezné el azt a két tucat, kísérő nélküli menekült, illetve menedékkérő kiskorút, akiknek az országos "gyermekotthon korszerűsítő" program miatt kellett elhagyniuk a fóti Károlyi István Gyermekközpontot –írja a Népszava.
Az aszódi intézményben fiatalkorú és gyermekkorú elkövetők töltik büntetésüket, itt alakítanának ki egy 48 férőhelyes szálláshelyet egy eddig nem használt iskolaépületben. A lap értesüléseit a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) is megerősítette.
A Magyar Helsinki Bizottság jogi szakértője, Szekeres Zsolt szerint ez európai szinten is botrányos, mert úgy tudja, hogy eddig egyetlen európai országban sem próbálták a menedékkérő gyerekeket ilyen környezetben elhelyezni.
Lényegében egy büntetés-végrehajtási intézet hátsó kertjébe zárják őket, ami azt az üzenetet erősíti, hogy menekültnek lenni bűn, menedékkérelmet kérni bűn
– mondta a Népszavának.
Az egy zárt, szigorúan őrzött intézmény, nyilván a szökéseket akarják megakadályozni
– mondta Herczog Mária gyermekjogi szakértő, aki szerint a legnagyobb baj, hogy nem látni a szakmai hátteret és a szakmai indoklást, és nem tudni, a személyzet hogyan tudja segíteni ezeket a gyerekeket.